2014. július 23., szerda

Egy csipet gótika

Rakosgatás közben, véletlenül kerültek egymás mellé ezek a - korábban más célból font - fonalak, és szinte kiáltoztak, nehogy még egyszer szétválasszam őket. Úgy gondoltam, egy szövetben egyesítem őket.



A belőlük készülő kelme a tervek szerint egy nagyobb darab egyik részét képezi majd. A minta Susan Harvey-tól származik és igen közel áll a szívemhez.



Volt a napokban még egy növényi festős próbálkozásom, ezúttal az aranyvessző hívogatott ellenállhatatlanul a kert végében. Érdekes, hogy a négyféle fonal ugyanazon a procedúrán esett át, mégsincs köztük két egyforma színű. A végeredmény rácáfol a növény nevére, talán túl sokáig főztem.


1 megjegyzés:

Kriszty írta...

gyönyörűek a színek!